A Motordoktor Égésjavító egység honlapjának - motormag.hu - fejléce

Tisztelt Látogatóm! Kedves jelenlegi és leendő Partnerem!


Nagy örömmel köszöntöm Önt honlapomon! A kezelőfelület menürendszerét igyekeztem egyszerűen kezelhetővé és átláthatóvá tenni mindenki számára, hogy ez ne okozzon gondot a felhasználás során.


Remélem, hogy mindannyian választ kapnak majd az itt található menüpontok valamelyikében kérdéseikre, kételyeikre. Igyekeztem összegyűjteni a Motordoktor nevű készülékem legfontosabb és a felhasználókat leginkább érdeklő és érintő információkat és segédanyagokat. Megtalálhatja itt a készülék rövid leírását és kifejlesztésének rögös útját, szerkezeti rajzát, beszerelésének  menetét: mindezt pedig írásos és mozgóképes formában is. Ezen túl a TÜV által készített mérési jegyzőkönyvekbe is bepillantást nyerhetnek, valamint egyéni gazdálkodók, termelő szövetkezetek, mezőgazdasági és fuvarozó cégek, volán társaságok beszámolóit és személygépkocsi tulajdonosok papírra vetett tapasztalatait is olvashatja.


Mit is adhatnék még Önnek ezen felül? Lehetőséget egy levegőjében tisztább élethez és egy olyan eszközt, mely társa lesz Önnek és járművének, bármerre is vigyen majd az útjuk. Ugyanakkor biztos lehet abban is, hogy miután felszerelésre kerül egy ilyen egység az Ön járművére, úgy minden csepp üzemanyag tökéletesebben, szinte maradéktalanul ég el az égéstérben, ezáltal egységnyi térfogatú üzemanyagból  több energiát nyerhet ki, mint korábban a Motordoktor használata előtt és mindezt füstmentesen, azaz kisebb környezetterheléssel és koksz lerakódással.


Hiszem és vallom, hogy napjainkban már egy értelmiségi embert nem az érettségi bizonyítványának a megléte vagy éppen a diplomáinak a száma határoz meg, hanem a környezetéért érzett felelőssége. Nem csak azért vagyunk felelősek, amit "megszelídítettünk", hanem a szűkebb környezetünkön túli világért is. Mi is csak egy nagy rendszer parányi része vagyunk, ha úgy tetszik testünk a szén körforgásnak gyakorlatilag csak egy jelentéktelen eleme, míg ha az emberiségre, mint a Föld nevű bolygót uraló fajra gondolok, akkor már a bolygó életfolyamatait leginkább befolyásoló, arra legnagyobb hatással bírók csoportjaként jellemezhetjük. Ezek vagyunk mi, emberek. Adunk és elveszünk, ha kell; építünk és rombolunk, ha kell; befogadunk dolgokat és eltaszítjuk azokat, ha kell; nagyon sok mindent megtehet az ember... ha kell! Azaz, ha igénye van rá, vagy a szükség úgy kívánja. Lassan már a kőolajkészleteink utolsó cseppjeit szívattyúzzuk ki az Föld gyomrából, így most azt kell mondanunk, hogy a szükség már úgy kívánja... Ahhoz, hogy a tűz, amelynél melegszünk és ami a gépeink mozgási energiáját adja minél hosszabb távon szolgálhasson mindannyiunkat és a bennünket követő nemzedékek sorát, váltanunk kell a korábbi, az üzemanyagot ''pazarlóan'', azaz nem tökéletesen elégető rendszerekről a hatékonyabb és tisztább égést biztosító megoldások felé. Ezáltal egyrészt lehetőséget kapunk és ezzel időt adunk egy alternatív energianyerési lehetőség feltalálására a kutatók számára, másrészt pedig élhetőbb környezetet biztosítunk a bolygó minden élőlényének.

A találmány még az én kezemben, de a lehetőség már az Önében van!

 

 

Szalai Tamás

 


A honlap megtekintéséhez a Google Chrome böngészőt ajánljuk.